2011. március 12., szombat

Brassói aprópecsenye, mert szeretem



Úgy 10 éve nyáron 40 fokban ,15 embernek csináltunk a sógornőmmel egy icipici konyhában Brassóit. Szívemnek, meg hasamnak igen kedves ételt akkor éppen nagyon utáltam. Most csak magunknak készítettem, így viszonylag gyorsan kész lettem vele.
Most olvastam hogy ez a kaja fent van a mit ne egyél étteremben listán, érdekes étteremben még sosem kívántam meg, ez olyan (csak otthon szeretem) kaja, mint a húsleves amit szintén nem ettem még étteremben.
A cikket olvasva két gondolatom támadt, persze egymásnak ellentétei,
1. Igen ezt én is így gondolom , mert a profit meg hogy tudunk
ügyeskedni elv azért ott van minden hol .
2. Ne legyünk már ennyire szemellenzősök, azért csak van olyan étterem
ahol normális ételeket adnak, normális áron.
Na de addig míg megtaláljuk azt az éttermet ahol bátran merünk enni Brassóit itt a házi változat !!!

Hozzávalók : 1 kg sertés comb
1 kg burgonya
2 ek zsír
2 ek majoránna
1 kk bors
1 kk kömény /Őrölt/
2 kk só
1 l olaj a krumpli sütéshez
1 csokor petrezselyem
1 fej hagyma
4 duci, vagy 8 kisebb fokhagyma

Elkészítése: A zsírban az apróra vágott hagymát üvegesre pirítom, majd belenyomom
a fokhagymákat. A combot ujjnyi vastag szeletekre vágom, és a
szeleteket szintén ujjnyi vastag csíkokra metélem. A húst rádobom
a hagymára sózom,borsózom majd meghintem a köménymaggal és a
majoránnával. Lefedem és szépen meg várom míg a saját levében
szépen lassan megpuhul, ha kell mindig öntök rá egy pici vizet,
de mindig csak picit, mert nem pörköltet készítünk./ ezt a nagyi
mondogatta mindig/ ! A mikor már puha a hús leveszem a fedőt, és
és kevergetve egy picit megpirítom.
Közben a krumplit hasábokra vágtam és szép pirosra sütöm, majd egy
szalvétával bélelt tálba szedem, mikor kisült az összes krumpli
összekeverem a hússal és gazdagon megszórom petrezselyemmel.
Tejfölös uborkasalátával tálalom.
Ja igen az uborkasalátába én nem szoktam vizet tenni, ez csak azért mondom mert múltkor rá csodálkoztak. Tehát 3 uborkát legyalulok, sózom, fokhagymát nyomok rá, teszek rá 1 ek ecete ,1 ek cukrot,összekeverem, hogy ne ropogjon a cukor a fogam alatt és 3 dl tejfölt öntök még rá, és kész.

3 megjegyzés:

Belly írta...

Én általában azért nem kérek ilyen ételeket az étteremben,mert én is könnyen el tudom készíteni.Nem azért,mert félek enni belőle.

Én a zöldborsós változatot ismerem.Úgy is nagyon finom.
De így is az!

L.Krisztina írta...

Na úgy még nem ettem, de legközelebb kipróbálom.

Én is olyanokat szoktam rendelni amit,otthon nem tudok, vagy nem akarok, mert esetleg csak én szeretem és egyedül magamnak nem fogom megcsinálni.

nelly írta...

Én is imádom.... bár az étteremben tényleg másképp csinálják... szerintem a mienk sokkal jobb!!!DDD

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails