2010. május 27., csütörtök

Körözött kérdés!




Szepyke egyszer beszámolt arról, hogy Nigella milyen furán készíti a körözöttet.
Rá kellet jönnöm, ebből is rengeteget féle létezik.
Ha jól belegondolok én is kétfélét készítek, mert az egyik juhtúrós a másik tehéntúrós. Mindig egyszerre készítem, mert a férjem a juhtúrósat szereti a kislányom, meg a tehéntúrósat:) a nagylányom és én meg jól járunk, mert mi mind a kettőt:))))
Emlékeimben még igen élénken él a menzás körözött azzal a kemény fehér túró pöttyökkel,meg a darabos őrölt paprika flitterekkel:) de uzsonnára már olyan éhesek voltunk, hogy
még repetát is kértünk belőle:) Jaj és azok a jó kis zsíros deszkák lila hagymával:)
Istenem milyen hagyma szaga volt mindenkinek:)na azt már felsőben senki nem ette meg:) nem lett volna romantikus az esti séta hazafelé az éppen aktuális nagy Ő-vel :)))

Kíváncsi vagyok ti mit raktok még a túróba, vagy mit nem:)
Az én verzióm : Hozzávalók : 30 dkg juhtúró vagy tehéntúró
10 dkg puha vaj
3 ek tejföl
1 ek mustár
1 ek reszelt hagyma
1 ek őrölt paprika
1 kk őrölt bors
1 kk őrölt, vagy egész köménymag
ha tehéntúróból készítem akkor egy pici só
ha van apróra vágott snidling
Elkészítése :
Az elkészítése előtt legalább 1 órát a konyhapulton
hagyom az összes hozzávalót, hogy a túró, és vaj is jó
puha maradjon. Ezután a túrót, vajat, a tejfölt, és
a mustárt egy villával összenyomkodom, majd a többit is
hozzá adom, és tovább keverem . Hát ennyi :)
A tehén túrósnak kell legalább egy éjszaka, hogy
hogy ízek jól összeérjenek. A juh túrós az azonnal
nagyon intenzív ízű.

5 megjegyzés:

Berry írta...

A mi változatunkban nincs mustár, őrölt bors, snidling viszont 1-2 fej vöröshagyma apróra vágva az igen! Ha nincs otthon vaj, akkor több tejfölt teszünk bele. Én ekkor jobban szeretem. :)

L.Krisztina írta...

Nekem a hagymát reszelni kell, mert a család nem szereti, ha foguk alatt roppan a hagyma, nem értem ? de hát ők így lettek beállítva:))
Jó szóval ha körözöttet csinálsz akkor " elfelejtesz " vajat venni :)))) aha értem )))!!!
Örülök, hogy ízlett az ananászos csirke :)!!!Sajnálom hogy nem kaptál szójaszószt :(

karamella írta...

Szia!
Én sok-sok roppanós vörös vagy lila hagymával szeretm, és kizárólag este eszem a szag miatt.. a párom nagy örömére, de közmegegyezés alapján mindig engedélyezve vannak az efféle dolgok.. :)
Ez az ami biztosan belekerül, a többi meg attól függ h mi van itthon és mihez van kedvem..
meg mindig elfelejtem h milyet csináltam előtte és az hol helyezkedett el a finomsági skálán..
uh az egyetlen biztos pont a sok hagyma
Üdv, Karamella

Bianka írta...

Én jó hagymásan szeretem, de be kell vallanom már 100 éve nem ettünk. Így ideje lenne készíteni :)

L.Krisztina írta...

Szóval a sok sok hagyma az egy biztos pont a körözöttben :))

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails