2010. január 28., csütörtök

Zabpelyhes keksz

Kíváncsi voltam , milyen ízű lehet egy itthon készített zabpelyhes keksz , ugyan is van egy fajta amit nagyon szeretünk , de az ára elég borsos ahhoz, hogy rendszeresen vásároljam. Így kicsit utána néztem milyen keksz receptek vannak , és rájöttem nem is olyan bonyolult az elkészítése, sőt egyszerűbb mint mondjuk a Somlói:)
Én most így készítettem:
Kimértem 25 dkg zabpelyhet, meg 15 dkg teljes kiőrlésű lisztet, adtam még hozzá 1 kk szódabikarbónát. Reszeltem még bele 1 db narancs és 1 db citrom héját. 3 ek mézet én most a kedvencemet használtam gyümölcsös piros mézet / nem tudom etettek már ilyet ? hát maga a mennyország/ összekevertem 20 dkg olvasztott vajjal és 2 ek barna cukorral, és 2 db egész tojással. A mézes masszába öntöttem a liszt keveréket. És fakanállal simára kevertem . Olyan jó formázható masszának kell lennie, ha nagyon kemény lenne egy pici tejjel lehet lazítani. Ezután fóliába csomagoltam és betettem a hűtőbe 1 órára . Mikor letelt az idő kivettem és golyókat formáztam belőle, sütőpappírral bélelt tepsibe tettem. A tepsiben a golyókat egy villával lelapítottam, így lettek ilyen kis korongok.
180 fokos sütőben kb 20 percig sütöttem. Amikor kivettem még lágy, puha volt, de mire kihűlt jó omlósak lettek.
Kitűnő reggeli , és tízórai lett belőle.
Variálni is lehet, attól függően mit teszünk még a tésztájába diót, mogyorót, kakaót, csokicseppet, mákot, aszalt gyümölcsöket. Finom és rostban gazdag harapni való.
Most már csak az a problémám, hogy miután mindenkinek ízlett rendszeresen kell majd csinálnom:))

7 megjegyzés:

DebiGabi írta...

Ez így nagyon jól néz ki.
A receptet elmentve:D

lekvároskukta írta...

Nagyon guszta lett :)

nelly írta...

Narancsvirág víz, gyümölcsös piros méz!!!! Hol lehet ilyen csuda különleges dolgokat beszerezni? Persze hogy finomakat lehet ilyen jó dolgokkal készíteni! DDDD Ez a keksz is nagyon fincsi lehet, bár nálunk csak én fogyasztanám, mert kis családom nem díjazza az egészséges életmódra szoktató kajákat.Attól én már megdézsmáltam a kis tálkádat!:))))

szepyke írta...

Akartam már mondani, hogy jobb ez a sablon szerintem, mint a másik. Jah, és hogy van zabpelyhem, tehát jókor jött a recept is!:)))

trinity írta...

Állandóan visszatér nálunk is ez a keksz!! Guszta kávékísérő ropogtatnivaló:)))Személy szerint én aszalt áfonyával vagy barackkal szeretem legjobban-de legközelebb mézzel is kipróbálom, az még nem szerepelt-köszi!!

L.Krisztina írta...

Gabi!
Köszi:))
Nóra!
Köszi!!!
Nelly!
A narancsvirágvízet a Corában vettem, valamikor:) A gyümölcsös pirosméz pedig az egyik kedvenc méhészem/ Erdélyi Tibor/ remeke:) akácmézbe különbőzö szárított piros bogyosokat tesz, és ettől olyan isteni finom lesz az íze, a szine meg csábítóan piros :)) imádjuk, de van torokbalzsam méze is abba meg mentát tát tesz:) Én vásárokon szoktam beszerezni az ő termékeit.
/ sem rokana sem ismerőse, nem vagyok csupán imádom a mézeit:) ja részesedést sem kapok:D/
Szepy!
Köszi , nekem is tetszik a mostani olyan tisztább :)
Majd mond meg hogy ízlett!
Trinity!
Most szereztem csodás aszalt áfonyát most az jön :)

Renata Kalman írta...

Most nagyon örülnék neki, már itt ülök másfél órája a gép előtt :))

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails