2010. január 12., kedd

Megérdemlem?




Díjat kaptam Anditól, Trinititől, Lekvároskuktától! Nagyon szépen köszönöm! Nagyon aranyosak vagytok :)))

A szabályok:


1. Be kell linkelnem akitől kaptam,
2. Írnom kell magamról 7 dolgot amit mások érdekesnek találhatnak rólam
3. Tovább kell adnom 7 "blogbarátnak"
4. Be kell linkelnem őket
5. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjról.

Amit érdemes tudni rólam:
1. Kezdő háziasszonyként nagyon hiszékeny voltam, elhittem a férjemnek, hogy az ő anyukája hagyma nélkül készíti a pörköltöt:) annyira mondta, hogy ő sosem talált hagymát az anyukája ételében, hogy fogtam a telefont és felhívtam , hogy mondja már el a nagy titkot ő hogy készíti a pörköltet. - O kislányom persze hogy nem látja a hagymát benne, mikor elkezdem reszelni mindig kiküldöm a konyhából:)), és így 22 év házasság után még mindig hiszek neki, sőt:)))
2. Két nagy lányom van 20 és 19 évesek lesznek idén . Imádtam , és imádok velük lenni:) a nagy lányomat 1 nap különbséggel szülinapomra kaptam:))) a kicsit, meg úgy hívják mint engem és ezzel az ismerősöket sikerült, megkavarni:))
3. Nem tudok térképet olvasni, csak ha forgathatom:) mindig lentről kell haladni felfelé:)) és ezzel a férjemet őrületbe kergetem , nincs is térkép a kocsimba, ha eltévedek, vagy keresek valamit csak felhívom a férjemet, és ő olyan hülye gyerekes szinten elmagyarázza: tudod ott ahol régen az a jó kis mozi volt ott be fordulsz balra ,stb
4. Kechupot utálom, de az nem zavar ha mások esznek előttem , csak nekem ne kelljen enni, nem divatból soha nem szerettem, viszont a wasabit imádom, meg mindent ami csípős.
5. Imádom a mostani házunkat:) , de én voltam az is aki nagyon-nagyon nem akart elköltözni, Erzsébetről ott születtem nevelkedtem oda születtek a lányok, szóval minden oda kötött, de a férjem beleszeretett ebbe a telekbe, és nem volt hajlandó lemondani róla. Szerencsémre:) és a nagy lányom szerencséjére, mert mióta ide költöztünk nem volt beteg, előtte viszont 10 éves koráig 12-szer volt kórházba. Hát igen a friss levegő tényleg gyógyít.
6. Szeretem az állatokat:) 2 kutya 2 cica van nálunk, és az erdőben lévő állatok is beszoktak térni:)) egy kis lakmározásra:))
7. Utálom a horror filmeket.
Hát ennyi :))
Most ezt nem küldeném tovább ,vagyis mindenkinek akinek a blogját rendszeresen olvasom:)))

11 megjegyzés:

szepyke írta...

ÚÚÚÚÚtálom a horror filmeket. Úgy be vagyok xarva rajtuk, hogy egyszer hátba rúgtam a moziban az előttem ülőt...:)))

DebiGabi írta...

A térképpel én is hadilábon állok, de én szeretem a horror filmeket is:))))

Süti Bazár írta...

Jaj de jó! Mert én vagyok ám a nagy Eltévedő... Nálam jobban senki nem tud eltévedni... Férj tekintetét el lehet képzelni olyankor. :DDD
Szóval én ennyire állok hadilábon a térképekkel :))

Süti Bazár írta...

Jah, a díjat. Persze, hogy megérdemled. Micsoda kérdés!! :)

L.Krisztina írta...

Szepy!
Én kimentem a moziból! Soha többet!!!
Gabi!
Ugye milyen nehéz! :))) én félek és utálok félni!!
Yasmine!
Valahol olvastam, sajnos nem tudom kimondta, az eltévedésben az a szép, hogy olyan dolgokat fedezel fel, és látsz meg amit különben soha nem látnál, és soha nem fedeznél fel :)) Így az eltévedéseimet, én már igen jól kezelem:)
És Köszi!!

lekvároskukta írta...

Persze, hogy megérdemled, ne viccelj :)))
Úgy látom, nem csak nekem vannak gondjaim a térképpel :))))

nelly írta...

Én sem szeretem a horror filmeket. De bevallom,mióta gyerekeim vannak, állatok vannak körülöttem, azóta elkapcsolom a tv-t is ha olyan filmet látok, amiben őket bántják, vagy kínozzák. Az életben úgyis van annyi szomorúság, bánat, ezért ha tehetjük, akkor legalább filmen kerüljük el őket. Nekem ez a hitvallásom. Bár a család rötyög rajtam ezért, de én mániákusan kerülöm ezeket a filmeket, képeket.

L.Krisztina írta...

Nelly!
Na én ugyan így érzek, nem akarok borzongani:)
Lekvároskukta!
Ugye milyen nehéz:)))))))))

Renata Kalman írta...

A tájékozódó képességem nekem is nagyon rossz...:)))

Andi/cuki írta...

Mi az a kérdőjel? Tesség átírni felkiáltóra!!!!
Inkább a misztikust szeretem,mint a horrort,de a férjuram kezét közben eltördelem.:-)))
A térképen úgy vigyorogtam,mert ugyanúgy forgatom én is,de aztán megáll az uram és inkább megnézi. És közli,hogy az ő belső GPS-ével úgyis odatalál:-)))Persze az embereket az utcán nekem kell megkérdezni:-))
Az egyes pont olyan éééédes volt!:-))

L.Krisztina írta...

Reni!
Úgy látom ez a csajoknál valami születési hiba:))tisztelet a kivételnek:)))
Andi!
Aranyos vagy :) Pirulós arcocska :)
Nálunk a férjem cenzúrázza :)a filmeket, egyszer felülbíráltam a döntését, nagy ,nagy ,nagy hiba volt. 2 napig rosszakat álmodtam, pedig egy életrajzi film volt,Frances Jessika Lange volt a főszereplője.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails