2009. október 16., péntek

Tudatos vásárlás


Szepykétől kaptam ezt a labdát. Elolvastam a tudatos vásárló 10 parancsolatát, hát én csak félig meddig vagyok az, vagy csak éppen hogy. Vannak dolgok ami itt Magyaro. ha megszeretnék valósítani azzal több kárt okozok mintha nem tenném meg. Ha pl több helyre kell elmennem autóval azért, hogy visszatudjam váltani az üvegeket ,akkor már szennyeztem a levegőt, és nem biztos, hogy sikerrel jártam. Ne autózzak oké, de mi olyan helyen lakunk ahol, hogy elérjem a tömeg közlekedést az kb 40 p. hegynek fel, le, és csak ezután kezdődik az utazás, bocsánat de nekem nem megy. Amúgy is bosszant, hogy a P+R parkolókat bezárják és irodaházakat építenek a helyükre, lásd pl. Kőbányai metrónál. Aztán azt olvastam valahol, hogy most miután szinte minden talpalatnyi helyet eladtak a bevásárlóközpontokkal tárgyalnak engedjék ott a parkolást ,ők meg jól beintenek , hogy ez nem az ő feladatuk .Talán előbb meg kéne teremteni a normális tömegközlekedést és parkolást, utána az emberek már igenis maguktól elkezdenék használni a buszokat ,villamosokat pláne, ha a járművek nem lesznek olyan mocskosak, én elhiszem, hogy koszolunk, de ha naponta takarítanák a kocsikat talán ez megoldaná a helyzetet . Máshol érdekes módon, ezek a dolgok valami miatt működnek.
Na lássuk a kérdéseket.
A környezettudatos vásárló tízparancsolata

1. Írd össze, mire van szükséged!

Csak azt vedd meg, amire ténylegesen szükséged van, ne azt, amit el akarnak neked adni. A nagy bevásárlóközpontok és a reklámok profi módon csábítanak a felesleges pénzköltésre.
Nem szoktam cetlizni. Általában tudom mit szeretnék vásárolni, de vannak olyan új áruk amiket szeretnék kipróbálni, tehát miután ezekkel ott találkozom először fel sem tudnám írni.

2. Menj a piacra vagy helyi boltba!
Így vásárlásoddal a helyi kisvállalkozókat, a helyi gazdaságot támogatod, amitől a te jóléted is függ. A multinacionális üzletláncok profitja kikerül a helyi gazdasági körforgásból.
A zöldségeket szinte mindig a békási piacon szerzem be, és őstermelőtől , a húst pedig a faluban lévő hentesnél.
3. Vigyél magaddal táskát, szatyrot!
Ne fogadj el zacskót mindenhol. Egyrészt pénzt adsz érte feleslegesen, másrészt szemét lesz belőle, ami terheli a környezetet, sőt a szemétdíjat is te fizeted.
Ahol adnak ott elviszem, és szemetes lesz belőle,Külön nem szoktam vásárolni.
4. Menj gyalog vagy tömegközlekedéssel!
A mozgás egészséges és ingyen van. Ha tömegközlekedéssel utazol, tizenötször kevesebbet szennyezed a környezeted, mintha autóval közlekednél, és jóval olcsóbb is.
Erről az elején már írtam. Különben szerintem meg sajnos nem olcsóbb.
5. Vegyél helyi termékeket!
Keresd a lakóhelyed közelében készülő dolgokat, ezáltal a helyi gazdaság fenntartásához és fejlődéséhez járulsz hozzá és csökkented a szállítással járó környezetterhelést is. Minnél távolabbról jön, annál többet szennyez.
Ez megint egy olyan dolog amit itt nem lehet megoldani,de mint már mondtam általában őstermelőktől vásárolok. Például a sbarackot, cseresznyét,meggyet,gumi és őszibarackot mindig ugyanannál a hölgynél veszem mert az ő gyümölcsei olyan szépek és finomak, hogy addig míg ők ezzel foglalkoznak csak tőlük vagyok hajlandó venni.
6. Válaszd az egyszerű, környezetbarát csomagolást!
Ne dőlj be a szép külsőnek. A drága csomagolást Te fizeted meg, holott neked csak a termékre van szükséged. Kettőt fizetsz egyet kapsz! Keresd a visszaváltható, újrahasznosított, egyszerű csomagolást.
Szóljon valaki aki látott már környezet barát csomagolást, mert én még nem láttam. Mindent műanyagba csomagolnak. Visszaváltható üvegbe már csak bort, és sört lehet vásárolni. A műanyag üvegeket meg szelektív szoktuk gyűjteni.
7. Kerüld a vegyszereket!
Kerüld a nem természetes alapanyagokból, gyárilag előállított, vegyszerezett, félkész élelmiszereket. A vegyszerek ártanak az egészségednek.
Most olvastam Szepykénél a mosódióról ígérem kifogom próbálni. Vízkövet ecettel szoktam lemosni, és az ablakot is azzal pucolom. Felmosni meg gőzzel szoktam, de az bizony árammal működik.
8. Vegyél idényzöldséget és -gyümölcsöt!
Az üvegházi, vegyszerezett, több ezer kilométert utaztatott, mesterségesen érlelt, agyoncsomagolt és tartósított áruk jelentős környezetterhelést okoznak és csak a szemnek szépek.
Ezt mindig beszoktam tartani. Kérdés: a banánnal, naranccsal és a citrommal mi a helyzet ? Bocsi de ezeket szeretem .
9. Kerüld az egyszer használatos és felesleges dolgokat!
Az egyszer használatos termékek előállítása majd kidobása energiapazarlással és felesleges környezetterheléssel jár. Elektromos fogkefe, konzervnyitó és kenyérszeletelő? Ugyan már…
Kérem szépen az elektromos fogkefe kenyérszeletelő nem egyszer használatos. Nem szeretnék textil zsebkendőt használni, tehát abból az egyszer használatosat használunk. Másik :az elektromos fogkefét a fogorvosunk ajánlotta mert jobban leszedi a lepedéket mint a hagyományos , kipróbáltuk és igaza volt, tehát ez számunkra nem volt pazarlás. A lányom kontaktlencsét hord, ez sem pazarlás.
Tehát nem biztos hogy minden rossz ami egyszer használatos.
10. Olvasd el a címkéket!
Nézd meg: ki állítja elő a terméket, honnan jött, mit tartalmaz, mibe csomagolják, hová kerül? Ha nincs is tökéletes termék, válaszd a lehető legjobbat. Az vagy, amit eszel
Elszoktam olvasni a címkéket lehet hogy ezért romlik a szemem ,de már bocsánat engem nem érdekel az, hogy ha én nem veszem meg hogy hova kerül, de nem is tudom követni. Természetesen szemetet nem veszünk, de az vagy amit megeszel : mindig utáltam ezt a mondatot!
A labdát tovább passzolnám: Renatanak
, Andi-cukinak, Lekvároskuktának, és Duendének
Ha idejük engedi és kedvet is éreznek hozzá osszák meg velünk, ők mennyire tudatos vásárlók?

5 megjegyzés:

Andi/cuki írta...

Köszönöm a kérdést,igyekszem válaszolni.:-)
Most láttam meg az Eszterházydat,váuuuuu.
Nagyon ügyes vagy!:-))Gratulálok,Isten éltesse sokáig a lányod!

szepyke írta...

A környezetbarát csomagolás Ausztriában már megvalósul és nálunk is szinte mindenen rajta van a kis "visszaforgató" jel, ami jelöli, hogy azon csomagolás újrahasznosítható, tehát környezetbarát... Ausztriában, ha veszel egy joghurtot, három felé lehet szedni és három helyre kell kidobni. Az egyik a műanyag pohár, arról le lehet szedni a papír cimkét, és a fém fedél a harmadik. Mondjuk ők nagyon régen ráálltak a szelektív gyűjtésre, és nagyon profik benne. Mi csak pislognánk, hogy náluk hogy gyűjtik a szemetet...

lekvároskukta írta...

Köszi szépen a kérdést, erre is igyekszem válaszolni!

Renata írta...

Jövök majd én is a listával.
Déligyümölcsöt mi is veszünk, meg én is papírzsepit használok...
kontaktlencsém is van.
Lehet, hogy nem ütöm meg a mércét? :)

Sok dolgon lehet változtatni, de vannak, amik csak naaagyon körülményesen mennének, pl. ha naponta 4-6-szor gyalog hurcolnám a gyerekeket oda-vissza. Azt hiszem erre mennem el az egész napom.

duende írta...

Köszi szépen a kérdést, majd mindjárt válaszolok is. :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails