2009. október 24., szombat

Kacsa



Na ez az a pillanat amikor az ember hiába ír vagy találja ki mi lesz az ebéd, mert meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt. Ott árválkodtak Anikónál a pultban mikor beléptem, és
rögtön tudtam, hogy ők és én ma együtt megyünk haza. Imádom a kacsát , de csak ilyenkor
amikor kint már nem kánikula van , hanem hűvös szomorkás az idő. A receptem nem bonyolult
sőt mondhatnám hogy nincs is recept. Mert csak jó bedörzsölöm sóval bevagdosom a bőrét
lefedem alufóliával és mehet is a forró sütőbe. Kb 2 óra egyszer forgatom és az utolsó fél órát
fólia nélkül sütöm a bőrével felfele. Olyan finoman omlós lesz az így készített kacsa. Minden húst szeretek többféleképpen elkészíteni, de a kacsát csak így sütőm azon nem szoktam variálni. Olyan gyönyörű a színe, illata hogy azt leírni sem lehet.
Köretnek meg sütőtök püré , kelbimbóval és karfiollal. Püré az azért lett mert a lányom telefonált, hogy menjek le érte az állomásra . Én meg szépen elindultam a lábost meg fent hagytam a
tűzhelyen. Szerencsére csak takarékon de mire vissza értem szépen pürésre párolódott ,de
valami fantasztikusan finom krémes lett, hát máskor is így fogom készíteni.Megszórtam reszelt sajttal.
Azt szeretem benne, hogy nincs vele sok macera
csak a sütési idő hosszadalmas . De amíg a kacsa sül annyi mindent lehet csinálni. Pl. mosogatni
hát nálam ez a ,nemszeretem munka. Egyszer valahol azt olvastam, hogy állítólag Agatha Christienek mosogatás közben jöttek a legjobb ötletei, mit mondjak nekem is gyilkos gondolataim szoktak lenni. Ugyan van mosogatógépem amit potom 40 ezer ft-ért meg is javítottak. Azt hittem felrobbanok mikor közölte velem a szerelő,hogy mennyi be fog kerülni a javítás. 1 db gumi
gyűrűt cseréltek benne, meg 3 db pici műanyag alkatrészt ami az idő során elöregedett.
7 éves a gép közölte a szerelő örüljek hogy csak most kellet először hozzányúlni, hát nem voltam boldog. Ha belegondolok, hogy a gépet kétszer ennyiért vettük , na mindegy. Ja és a kiszállási és munka díj volt a fele.
Végig olvasva jól elkanyarodtam a kacsától.
Most olvastam egy levelező listán , hogy valakinek a gyermeke cica piszokba esett, és ez a szülőt úgy felháborította, hogy kijelentette elkapja a cicát és kalapáccsal szétveri a fejét.
Nem értem az embereket számomra az ilyen ember félelmetes, eddig azt hittem olyan helyen lakom ahol ilyen nem fordulhat elő de most félek, most még csak a macskára dühös, de mi van akkor, ha egy ember bosszantja fel?????????
Bocsánat tudom semmi köze ennek a gastro témához , de most teljesen kiakadtam.

3 megjegyzés:

szepyke írta...

:))))

Én is húzom magam minden baromságon, amivel csak a saját magamat bosszantom, mert másra úgysem jók. Én mostanra állítottam be egy "puffogos" posztot...
És kacsát életemben először tavaly karácsonykor sütöttem. Mindenki teljese oda volt érte, én nem annyira...

L.Krisztina írta...

Én anyósomnál ettem először, a recept is az tőle van. Nálunk kacsa a favorit. De csak a hízott kacsa. A pecsenye kacsának nincs olyan finom íze.
Szerintem.

szepyke írta...

Nah, én arra most konkrétan nem emlékszem, hogy ez milyen volt...
Én sem vagyok normális, hogy pont karácsonyra vállaltam be, de végülis mindenkinek ízlett, csak én vártam tőle többet, de azt nem tudom, hogy miért...

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails