2009. július 7., kedd

Málnatorta



Ebben nagy melegben nagyon gyorsan érik a málnám.Már egy adagot lefagyasztottam,ettünk is már belőle nem keveset, imádom ezt a bokrot. A története az volt, hogy kedves szomszédunk a kerítés mentén ültette el és ő úgy gondolta, hogy szétnéz nálunk is mi meg nagy szeretettel fogadtuk. Építettünk neki támfalat, és évente visszavágjuk, és rendszeresen locsoljuk, ő pedig minden évben megörvendeztet szép és hatalmas szemű termésével.Jaj elkalandoztam, szóval minden hol a morzsatortákról olvastam, nekem az jött le hogy hasonlít a tiramisura. Így szétnéztem mi van itthon, volt egy kis adag mandulás csók, zabkeksz, mascarpone, tejszín,és a
kertemből a málna.
Hozzávalók: 1/2 csomag mandulás csók
1/2 csomag zab keksz
250g mascarpone
2,5 dl tejszín
2 ek porcukor
kb 5 dkg vaj
1 ek habfix
50 dkg málna
A kekszeket és a vajat, robotgépben összetöröm., és egy 16cm torta formát kibélelek fóliával
majd a formába nyomkodom a keksz felét. A tejszínt habbá verem, majd hozzá adom a habfixet és a cukrot, végül pedig a málnát is beleforgatom. Ráöntöm a morzsára, majd a maradék morzsát a tetejére szórom. Kb 2 órára beteszem a hűtőbe . Uzsonnára kávéval igazán finom .

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails