2009. november 11., szerda

Szent Márton napja


"Valamikor az óév utolsó ünnepe november 11.-e Szent Márton napja volt. Ekkora már hordókba került az újbor, bezsákolták a kamrákba a lisztet, a betakarított terményeket.Véget ért a mezőgazdasági munka, elszámoltak uraiknak a jobbágyok, megfogadták az új pásztorokat. A házasemberek a disznótorokra, a fiatalok a fonókba , a kisgyermekek pedig a tél örömeire készülődtek , mert a népi hagyomány úgy tartja, rendszerint ilyenkor esik le az első hó.
Szent Márton ,akinek neve napját ünnepeljük e napon, a kora középkor egyik legnépszerübb szentje volt. Nekünk magyaroknak pedig különösen kedves, hiszen a legenda szerint itt, az ország nyugati határán született 316-ban vagy 317-ben. Korábban úgy vélték, a mai pannonhalmi apátság helyén, amit egykor szentmártonhegyi apátság néven emlegettek, de már biztosan tudjuk, hogy Savariában, a mai Szombathelyen.Állítólag pontosan ott , ahol jelenleg is áll a középkori eredetű Szent Márton-templom .
A legenda szerint egyszer Amiens városkapujánál télen megpillantott egy didergő koldust, s annyira megszánta, hogy köpönyegét levéve kettéhasította, s a felét odavetette a szűkölködőnek. Ezután éjjel álmában megjelent neki Jézus, és tudomására hozta, hogy koldus alakjában vele tett jót. A látomás hatására tizennyolc éves korában megkeresztelkedet, s húszévesenelhagyta a katonai pályát.Poitiers püspökéhez , Szent hilariushoz csatlakozott, és rövidesen kisebb egyházi méltósággá nevezte ki. Ezután hazatért, de itt csak édesanyját sikerült megtéríteni, így újra elhagyta szülőföldjét, és remeteségbe vonult. Később visszatért Poitiers-be, ahol kolostort alapított. 371 körül a nép és a papság Tours püspökévé választotta, de ő szerénységből, alázatosságból bebújt a libák óljába, hogy ne kelljen a magas méltoságot elvállalnia. A ludak gágogása azonban elárulta rejtekhelyét. Candes-ban halt meg 397-401között. Szent István állítólag az ő képével díszített zászlók alatt küzdött a besenyők ellen". Steinert Ágota Karácson



Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails