2009. november 21., szombat

Rothenburg ahol egész évben karácsony van





egy városka ahol szinte egész évben karácsony van.
Volt szerencsém eddig kétszer elmenni ebbe a kedves kis városba. Először mi is csak a karácsony múzeum miatt mentünk el, de másodszor már a városkát is megnéztük.
Szeretem ezeket az álmos kis városokat Németországban, olyan itt sétálni, mintha az idő nem rohanna olyan sebesen mint a nagyobb városokban, van idő mindenre. A múzeum mellett van persze üzlet is ami vásárlásra készteti a bámészkodókat. Vannak kifejezetten míves díszek, de vannak hihetetlen módon giccses Karácsonyfa díszek. Láttam amerikai zászló színeiben pompázó gömböket, /mindent a kedves vásárlókért/, de voltak szép régi díszek másolatai is. Itt aztán mindenki megtalálja a számára megfelelő kiegészítőket karácsonyra.
És ebbe a városban a két véglet van jelen mert itt van egy múzeum is, hát életem első múzeuma ahol szinte csak a nyilakat néztem ami a kijárat fele mutatott. Én még nem féltem úgy mint itt, én buta azt hittem, hogy a nyomozással kapcsolatos tárgyak lesznek itt, hát nem. Itt kínzó eszközök tömkelege volt látható, hát szörnyű volt. Tudom tudom ez is hozzá tartozik az történelemhez, de így össze gyűjtve számomra borzasztóan félelmetes volt.
A szeretet ünnepére való készülődés kellékei és az emberek bántására szolgáló szerkezetek így utcányira egymástól, hát egy kicsit furcsa.
És akkor valami gastro is legyen Scneeballe magyarul hógolyó . Itt minden pékségben lehet kapni , sőt van ahol a kirakatban monitoron keresztül bemutatják a készítését , a tészta összeállításától egészen a kisütéséig. Különböző ízesítéssel és különböző méretben kaphatok
én a mini adagot szerettem, mert azt képes voltam úgy enni, hogy ne kelljen utánam felseperni az egész utcát. Holnap hozom a saját golyóbisaimat itt most a profi golyók vannak .
Azért a kanálért oda voltam amivel az olajba mártották, kerestünk de sajna nem találtunk ilyet, viszont így van indok mért szeretnék megint vissza menni::))))))))

/ a sütis kép a nettről/

3 megjegyzés:

szepyke írta...

Aha! Látom egyesek milyen bátrak!
Ki van írva, hogy tilos fényképezni, és mégis!:)))

Te is az életeddel játszottál?:))))

Imádnám ezt a helyet!:)

L.Krisztina írta...

Mikor feltettem rád gondoltam::))
Képzeld a Japánok úgy járnak ide mint valami zarándok helyre.
A férjem a bátor én a gyáva nyuszi kategória vagyok:))

lekvároskukta írta...

Ha egyszer én ide beszabadulnék....

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails