2009. november 13., péntek

Marhahús kelbimbóval



Még a nyáron vettem egy nagy darab fehérpecsenyét a felét szépen elgrilleztük, de a másikat lefagyasztottam. És ezzel el is feledkeztem róla de nagyon. A marha viszont úgy döntött ő már ki akar jönni a fagyasztóból. Éppen keresgéltem az alaplevemet amit sikerült is a földre játszanom, lehajoltam érte és ez a marha jól kicsusszant a helyéről és sikeresen landolt a fejemen. Na
akkor ott rögtön elhatároztam önvédelmi okokból kiolvasztom , mert ha már nem jeges nem tud többet bántani, és legalább holnap jó kis vacsora lesz belőle. És igazam lett:)) Nagyon finom kis vacsorát hoztam össze. És a kelbimbót is feltudom használni:) A kelbimbóval az a baj hogy jó hogy én azt vacsizok, de mit esznek a többiek ? Mert bár a férjem szereti a lányokat kiveri tőle a víz.
Kb 10-12 éves volt a kisebbik lányom mikor látott valami hülye rajzfilmet ahol a kelbimbók leakarták igázni a földet:)) és ő most fél tőlük . / jegyzem meg jó duma / Mondom neki akkor itt a lehetőség, hogy legyőzd azt a kelbimbót , de ő nem de anya segít a világon és apával közösen szembe szállnak ezekkel a gonosz kelbimbókkal, és amikor csak teheti beveti őket a kosarába és minden alkalommal jó étvággyal felveszi a harcot a betolakodókkal . A lányom közben felnőtt , de a kelbimbót még mindig utálja. Nem baj türelmes vagyok egyszer csak változik az ízlése és akkor ő is pusztítani fogja a betolakodókat .
Akkor jöjjön a recept :
A marhahúst előző este felszeleteltem kb 2 cm vastagra
Egy 6 literes fagyasztós zacskóba olajat öntöttem tettem bele 2 ek
mustárt,
2 gerezd fokhagymát, kicsit összenyomtam a kés oldalával
1 fej hagymát vastagra szeletelve, egy ág kakukkfüvet, 5-6 zsálya
leveleket, 1 db srépát szeletelve, 1kk köményt, borst. Én ezeket szoktam
a pácba tenni, de mindenkinek az ízlésére van bízva , hogy mit tesz az
olajba. Ha ezzel kész vagyok a zacskóba teszem a húst, egy csipesszel
lezárom, és jól össze gyömöszölöm, ha olyan a kedvem akkor előveszem
a fagyasztásnál használatos fólia hegesztőt, és kiszívom belőle a levegőt
lehegesztem és mehet a hűtőbe, hogy másnap ki lehessen sütni.
Amikor úgy gondoljuk hogy itt a vacsora ideje, egy vastag falú serpenyőt
kikenek olajjal, és felforrósítom hármasával megsütögetem őket. Aki
véresen szereti, az kb 3 percig süsse oldalanként, aki viszont jól át sütve
szereti az 5 percig is sütheti oldalanként. Sózni csak és kizárólag a
a tányéron szabad!!! Sült krumpli, és gőzben párolt kelbimbóval tálaltam.
A kelbimbót amikor már megpuhult , egy kicsit átforgattam a hús
után maradt olajon, dobtam mellé még egy pici póréhagymát, és
gyorsan tálaltam.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails